MEGNÉZVE: Drive

Szerző: Időpont: 2011. október 16. vasárnap Nincs hozzászólás

2011 egyik kiemelkedő filmje a Drive: egyszerűen nem lehet elmenni mellette szó nélkül, akár szeretjük, akár nem.
A sztori – mondhatni – sablonos, hiszen a thrillertől általában nem is várunk nagyon kirívó újítást. Annyit várunk el, hogy hozza az izgalmakat, legyen feszültség, és katarzis, mégha olyan is, mint a kedvetlen farokverés: nyögvenyelős, de egynek jó, strigula behúzva. Next, please!

A Drive más.
Furcsán, sötéten indul, a zene külön kiemelésre méltó: nemcsak hogy jó válogatás, illetve eredeti zene, de rettenetesen hangosra húzták, szinte zavaró, amit csak tetéz, hogy a főszereplő, Ryan Gosling iszonyat halkan beszél, szinte úgy szűri a foga közt a mondandóját. Nagyon furcsa volt ez az elején, de így visszagondolva, pont a helyén volt.
Gosling karaktere, a “Driver” egyébként is olyan ordítóan sablonos és elnagyolt, hogy legszívesebben leköptem volna az írót, de rá kellett jönnöm, hogy itt is nagyon aljas módon megkomponált hatásmechanizmusról van szó, mint a zene esetén.
Ahogy pereg a film, felvonul az összes közhely és zsáner, és egyre inkább elragad a mozi.
Úgy a közepe táján ráébredtem, hogy mi a nagy helyzet a Drive-val: akár Tarantino is rendezhette volna – egy abszolút vintage-mozi, rengeteg sekélyes szereplővel, figurával, zs-kategóriás sztorival, baszottul ütős formába gyúrva össze. (Bár lehet, hogy Tarantino ezt nem lett volna képes megrendezni így…)

A film mélyén legbelül nagyon életszerű és valódi dráma zajlik, teljesen elhiszem minden pillanatát, és egy percig sem fordul meg bennem, hogy filmet nézek, hogy ezek csak színészek.
A sofőr, újdonsült barátnője, vagy a Ron Pearlman által játszott bűnöző és társa/i vonala is teljesen természetesen zajlik, semmi döccenő, vagy erőltetettség.
Kulcsjelenet: a liftjelenet. Itt látjuk először a Sofőr legbelső énjét, erőszakosságát, de itt nyilatkozik meg szomszédasszonya előtt is, aki kiszállva a liftből, mintha elvinné magával a címszereplő némaságát, Gosling nyelve innentől megered: a film is átvált az eddigi ’80-as évekből a mai nyelvezetre, hangulatra.

A Drive-ban minden letisztult

Ahogy a legtöbb thrillerben, itt is sallangmentes karaktereket, és sztorit kapunk, cserébe viszont a történet végig feszültséggel teli, szinte nincs olyan jelenet, ami laza lenne, egészen egyszerűen folyamatos a felfokozottság.

Nagyon érezni, hogy európai film ez, a rendező, Nicolas Winding Refn nem érdemtelenül lett a legjobb Cannes-ban.

Nem lepődnék meg azonban, ha Ryan Gosling neve felkerülne az Oscar-jelöltek közé.

Szent könyvek – 1. Rész

Szerző: Időpont: 2011. szeptember 9. péntek Nincs hozzászólás

Figyelmeztetés: ez a bejegyzés semmi esetre sem kíván senkit sem megsérteni meggyőződésében, vagy akár motiválni, illetőleg demotiválni vallási meggyőződéssel kapcsolatban.

Ismeretségem, kapcsolatom a Koránnal még középiskolai időkbe nyúlik vissza: valószínűleg életkori jellegű motiváció volt mögötte – akkoriban minden vallásos forrás, könyv érdekelt. Annak ellenére, hogy nem vagyok még katolikus sem, a Biblia mindig is közel állt hozzám, és rendszeresen forgattam, ahogy teszem azt ma is.
A Korán azonban más. Az valahogy különlegesnek tűnt, körül lengte valamilyen misztikum, egészen egyszerűen felépítettem magamban egy jó erős prekojcepciót a Koránnal szemben, így a “csalódás” szinte borítékolható volt.

A legmeglepőbb dolog az a felfedezés volt, hogy Jézus – a “mi” Jézusunk – is szerepel a Koránban, a nagy bölcsesség mítosza szertefoszlott. Hozzáteszem, nem olvastam el akkor a Koránt.

Különös, hogy a nemrég beszerzett Koránom olvasásakor ismét éreztem valamit a régi lelkesedésből, de ami most feltűnt – ugyancsak rövid olvasgatás után – az az állandó “fenyegetőzés”, hogy mi is történik a hitetlenekkel, valamint Bibliából ismerős “sztorizás” hiánya.

Jelenleg a ‘Tehén’ résznél tartok, szóval egyelőre várakozó állásponton vagyok :)

Vendéglátás – 2011. Magyarország

Szerző: Időpont: 2011. szeptember 5. hétfő Nincs hozzászólás

A hétvégén Pannonhalmára tettünk egy kis kitérőt a Cseszneki Vár meglátogatása után.
Első meglepetésként szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy csoportban lehet csak látogatni az apátságot, ezek azonban csak óránként indulnak, ergó várni kellene. Két gyerekkel ez nem egyszerű, ráadásul másfél óra egy kör, azt meg a helyi segítő kisasszony is ellenjavalta, tekintettel a gyerekekre.
Már egyébként az is megérne egy misét, hogy miért nem gyerek/családbarátabb a program, hamár ugye a család az egyetemes érték mérőköve…

Hanem a visszaúton megálltunk ebédelni.
Eddig sem voltak illúzióim, ami a magyar vendéglátás színvonalát illeti, de pár költői kérdést hadd tegyek fel:

- miért kell hét perc, hogy pincért kapjunk?
- miért nem lehet megérteni, hogy “ragulevest” kértünk, és nem csülkös bablevest?
- készétel rendelésnél miért kell húsz percet várni?
- a számla elkészítése miért tart negyed óráig?

Bosszantó, mert erről ismernek minket, hogy a “magyar vendégszeretet”. Hát egy fenét!

Aztán azt is megkérdezhetném persze, hogy mi a francnak adtam borravalót?!